Janus Pannonius Múzeum
Főoldal > Képző- és Iparművészet

XIX. századi festők művei és a nagyszentmiklósi kincsek Pécsett

Ismert és soha nem látott különlegességek bemutatása, értékközvetítés és a történelmi emlékezet ápolása – így foglalható össze röviden, címszavakban a pécsi Janus Pannonius Múzeum 2018-ra szóló, változatos kiállítási kínálatának mottója. Az évadban valamennyi korosztályú, érdeklődésű látogató megtalálhatja kedvére való tárlatot.

 

Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Lotz Károly, Madarász Viktor, Munkácsy Mihály, Paál László, Székely Bertalan – csak néhány név azon világhírű képzőművészek közül, akiknek alkotásait megcsodálhatjuk majd az Arczok és láthatárok című tárlaton (Modern Magyar Képtár, 2018. április – október). A kiállítás igazi kuriózuma, hogy egy külön teremben a pécsi 19. századot is bemutatja, pécsi városképekkel, pécsi polgárok arcképeivel, valamint pécsi művészek (Wéber Xavér Ferenc, Zsolnay Vilmos és Bartalits Mihály) eddig a közönség számára ismeretlen alkotásaival. Ez az anyag még soha nem volt így együtt látható egyetlen tárlaton sem. Folytatódik a tavaly elindított Képtár tárlatok pécsi műbarátoknak sorozat is, mely pécsi és egykor Pécsett alkotó, vagy valamilyen szállal Pécshez kötődő képzőművészek alkotásait, illetve pécsi képzőművészeti magángyűjtemények anyagát mutatja be egy-egy kamara-kiállítás keretében. 2018-ban többek között Gadányi Jenő festőművész (1896-1960), Nyári Zsolt szobrászművész, Kismányoky Károly (1943-2018) képzőművész munkásságát ismerhetjük meg közelebbről.

 

Izgalmasnak ígérkezik a Puszták aranya – A nagyszentmiklósi kincs (Csontváry Múzeum, 2018. április 26. – 2018. szeptember 30.) című tárlat is. A bánáti Nagyszentmiklós (ma Sannicolau Mare, Románia) határában 1799. július 3-án árokásás közben aranytárgyakra: korsókra, poharakra, tálakra bukkantak, a fennmaradt 23 db aranyedény kalandos körülmények között előbb Pestre, majd Bécsbe került. A tárlat látogatói a leletegyüttes (a szegedi Móra Ferenc Múzeum tulajdonában lévő) galvanoplasztikai másolata mellett megismerkedhetnek az avarok és a honfoglaló magyarok régészeti hagyatékával is.

 

A Mindig nyíló virágok című kiállításon (Néprajzi Osztály, 2018. február 23. – 2018. július 31.) a látogató a textíliák mellett az ornamentikus díszítés motívumait hordozó csodaszép kerámiatárgyakban és festményekben is gyönyörködhet. A tárlat megidézi azt a kulturális és történeti hátteret, amely a Zsolnay nővéreket körülvette, és amely Terézt a népi tárgyak gyűjtésére inspirálta.

 

Bővült, gazdagodott a JPM állandó kiállításainak sora is. Március 7-étől (keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között) újra várja látogatóit a pécsi Mecseki Bányászati Kiállítás (Pécs, Káptalan u. 3.) négy felszíni terme, amelyek eredeti tárgyak, archív fotográfiák, film- és hanganyagok, animációk, játékos, interaktív elemek segítségével teszik érthetővé, könnyen megismerhetővé a bányászati tevékenységet a technológiától a bányászati veszélyforrásokon át a bányakolóniák világáig.

 

Bepillanthatunk a világháború bordélyházaiba a Vasváry-házban

 

A Janus Pannonius Múzeum számára továbbra is fontos küldetés a történelmi emlékezet ápolása. A háború pillangói című tárlat (Vasváry-ház, 2018. március 22. – 2018. június 24.) a tábori bordélyok témáját járja körül az első világháború időszakából. A Kecskeméti Katona József Múzeum orvostörténeti érdekességeket, néprajzi tárgyakat is felvonultató vendégkiállítása enteriőrök, illetve tematikus tablókba rendezett archív anyagok (dokumentumok, fotók, rajzok, nyomtatványok) segítségével mutatja be a harcoló katonák lövészárkon túli magánéletét és a nemi betegségek számának csökkentése érdekében létrehozott tábori bordélyhálózat működését. A különleges kiállítás megtekintésére a 16 éven felüli látogatókat várja a múzeum.

 

A Janus Pannonius Múzeum életében immár hagyomány a málenkij robothoz kötődő újabb kutatási eredmények bemutatása. Az Idegen ég alatt… c. kiállítás 2018-ban vándorútra indul, egyrészt az országban (Tata, Pilisszentkereszt, Dabas), emellett a tervek szerint a németországi Gerlingenben is megtekinthető lesz.

 

Háromdimenziós kézikönyvben „lapozgathatunk” a Természettudományi Osztályon

 

A folyó, ami éltet és összeköt című tárlat (Természettudományi Osztály, 2018. március 28. – június) 21 tablón, valamint makettek, modellek (hajó, híd, vízimalom stb) és interaktív a múzeumpedagógiai eszközök segítségével ismertet meg a Duna menti vízügyi munkálatokkal
és vízügyi emlékekkel. A tárlat hazánk legnagyobb folyójának történetét meséli el a római kortól napjainkig; a különböző korok folyóábrázolásai térképen, városképeken jelennek meg.

 

Júniusban szintén a Természettudományi Osztály rendez kiállítást Balázs Dénes (1924–1994) magyar karsztkutató, földrajztudós, világutazó, számos földrajzi ismeretterjesztő mű szerzője tiszteletére. A tárlat egy „háromdimenziós kézikönyv”, melynek hat tematikus egységében nemcsak a földrajz szerelmesei érzik otthon magukat, hanem életkortól és földrajzjegytől függetlenül minden kíváncsi és a világra térben és időben egyaránt nyitott érdeklődő. Ezt követi novemberben A jégkor pécsi vándora című tárlat, amely Magyarország második mamutlelete (a pécsi mamut) felfedezésének (1928) állít emléket. Az érdeklődők több mint 150 csontmaradványt tekinthetnek meg, továbbá megismerkedhetnek a jégkor egyéb állatmaradványaival, a jégkor kutatás történetével és eredményeivel, valamint a mai klímaváltozás következményeivel is.

 

További kiállítási tervek (képző- és iparművészet):
Hegyi Csaba, festőművész (Múzeum Galéria, 2018. április)
Gádor István, keramikus (Múzeum Galéria, 2018. május–július)
Halmos Ferenc, keramikus (Múzeum Galéria, 2018. augusztus- szeptember)
Németh János, festő (Svájc), (Múzeum Galéria, 2018. október - november)
Várnagy Ildikó, szobrászművész (Múzeum Galéria, 2018. december – 2019. február)

Almenü

Múzeum főoldal

Hírek

Állandó kiállítások

Időszaki kiállítások

Programok

Múzeumpedagógia

Szakmai oldalak

Keresem:

Kövess bennünket!

Kapcsolat:

Janus Pannonius Múzeum

7621 Pécs, Káptalan u. 5.

Tel: +36 72/514-040

Fax: +36 72/514-042

honlap: www.jpm.hu

e-mail: jpm@jpm.hu,

bmmijpm@gmail.com

facebook: www.facebook.com/bmmi.jpm

térkép: Google maps

twitter: twitter.com/#!/JPMuzeum

youtube: www.youtube.com/user/avarin1